Karácsony Gergely a Pride-ra gyűjt, miközben Budapest a csőd szélén áll (VIDEÓ)

2025. június 20. 12:05

Budapestnek nincs pénze a rendezvényre, ezért a civil támogatásokban reménykedik.

2025. június 20. 12:05
null

Miközben a főváros pénzügyi helyzete továbbra is feszült, Karácsony Gergely a Budapest Pride megszervezésére hívta fel a figyelmet egy közösségi oldalán megosztott videóban, amelyben adománygyűjtésre buzdít a rendezvény civil szervezői számára.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Szentkirályi Alexandra

Facebook

Idézőjel

Azért nem akarnak vitázni erről a Közgyűlésben, mert a Tisza támogatja, hogy önkormányzati rendezvény legyen idén a Budapest Pride.

A Magyar Nemzet cikke alapján, a főpolgármester szerint a „Budapest Büszkeség – szabadságünnep” nevű felvonulás megrendezése idén kizárólag civil támogatásokból valósulhat meg, mivel – mint jelezte – a Fővárosi Önkormányzat nem tud és nem is tehet pénzügyi vállalást a pride megrendezésére.

Az esemény jogi hátterét illetően feszültséget okozott, hogy a budapesti rendőrfőkapitány korábban megtiltotta a felvonulás megtartását. Indoklása szerint fennáll a veszélye annak, hogy a rendezvényen 18 év alattiak törvénybe ütköző tartalmakkal találkozhatnak. 

Karácsony erre válaszul azt közölte: a főváros nem bejelentője a gyűlésnek, így a tiltás szerinte nem vonatkozik az önkormányzatra.

Közben a főváros gyakorlatilag a csőd szélére került, miután elszórtak ötvenmilliárdot Rákosrendezőre. Emellett törvénytelen Budapest költségvetése, a szolidaritási hozzájárulást pedig nem akarja megfizetni a főpolgármester, helyette inkább a közösségi közlekedés leállításával fenyegetőzik.

Nyitókép: MTi/Máthé Zoltán

***

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bendzsó Boy
2025. június 20. 16:25
Mi lenne ha azzal foglalkozna , amivel megbízták! Lehet akkor nem lenne csőd előtt a város, ha mégis akkor ki kell rúgni hozzá nem értés miatt! Nem holmi buzilobbistaként ténykedni és Brüsszelbe rohanni árulkodni hogy nem lehet az Aberrált Fesztivált megrendezni és A Világ Buzijai nem egyesülhetnek Budapesten!
Krupp Skya
2025. június 20. 16:11 Szerkesztve
Ez a buziknak a módszeres elnyomása . Miért ne szervezhetne Karácsony Gertrúd buziparádé? Ha egyszer buzi. Demszki Gabi bácsi is szervezett Gaby Gaby partit. Budapest baloldali elitje valamelyik fűrdőben tolta egymást természetesen férfiak mert az már olyan snassz, meg undorító ha nők is vannak.
nyafika
2025. június 20. 14:41
londonbaby 2025. június 20. 12:11 azért ezt nem értem ..van egy jó Miniszterelnökünk..ez nem vitás.. ...ez a retkes köcsög gergőke még mindig a posztján van ??? - Faszkalapkám, nem a Miniszterelnök dolga fejberúgni a picsaszájú barátnődet!
nyafika
2025. június 20. 14:38
Bazdmeg te igénytelen picsaszájú! Úgy akarsz házibulit rendezni, hogy tarhálod hozzá a lóvét? Nyírtassra többé ne menj, a trágyarakás alá fognak élve elásni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!